Elmenekül a szó az értelemből

Segélykiáltás 

Baljós üzenet az asztalon.
Whiskytől ázik a papír – ilyenkor
elmenekül a szó az értelemből,
csatákat vívnak a legnagyobb vadak.

Félek – az igazság mindig 
tagadva tűr, s újabb eszméket
szül a rothadás. 

Jobb volna visszatérni Adyhoz,
ódát szavalni, félrecsúszott 
nyakkendőkben jajveszékelni,
idézni mindent: mi élt és éltetett –  
elmerülni a költészetben.
Átvinni mindent, a lelket és a húst,
át, a túlsó partra – az volna jó.  

De lám – nincs esély, hogy halmazba 
gyűjthessük a valódi könnyeket.
Az átkozott csend betemet mindent,
amott a kipréselt várfalak... 
Átázott papír az asztalon – ferdül a szó.
Most kinek fogom újra, de igazán,
megírni önmagam?

A boldogtalanok szépsége 

Hajtű-fonálból van az ég 
megrepedezett alsó része. 
Kettétört valami a hitben, 
amikor rátaláltak az emberek
a Földre – látni a hűvös
arcokat. 

Visszatükrözi a hold a múltat: 
emberek tekerik vissza az 
óramánust – szépségért
ölel a puszta látvány,
emberek futkosnak 
a képkeret között,
hozzáláncolták az álmokat.

Ezek az emberek mindent leírtak 
már előttünk, ismerték 
a boldogságot – nekünk már 
csak egy feladat maradt idelent,
hiába térünk vissza az időkön 
túlra, meg kell értenünk: 
hol a halál fedőköve áll, 
ott élettel végződni nem lehet.